Elérheti a nő, hogy ő legyen az első brit, aki a Holdon jár?

Rosemary Coogan egy csapatnyi ember körében áll, akik éppen a szkafanderjét készítik elő. A folyamat körülbelül 45 percig tart, míg minden felszerelést felhúznak rá, végül gondosan leeresztenek a fejére egy sisakot. A brit űrhajós éppen a legnagyobb kihívásával néz szembe: meg kell állapítania, hogy készen áll-e egy űrsétára. A teszt a NASA semleges lebegésű laboratóriumában zajlik, amely a Johnson Űrközpontban található Houstonban, Texas államban. Ez a medence 12 méter mély, és egy életnagyságú másolatot tartalmaz a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Az itt végzett „űrséta” a legjobban utánozza a súlytalanságot a Földön. „Ez egy nagy nap” – mondja Rosemary a merülés előtt, ami több mint hat órán át tart. „Nagyon intenzív fizikai és pszichológiai megterhelés.” De Rosemary nem tűnik túlzottan megilletődöttnek. Mosolyogva integet, miközben a platform, amin áll, lassan leereszkedik a vízbe.

Dr. Rosemary Coogan már fiatal korában is arról álmodott, hogy űrhajós legyen. De ez a álom sokáig elérhetetlennek tűnt. „Az iskolai pályaválasztási napon nem igazán találkozol űrhajósokkal” – mondja. „Nem találkozol olyan emberekkel, akik ezt megélték, és nem hallod igazán a történeteiket.” Ezért úgy döntött, inkább a csillagok tanulmányozásába kezd, és asztrofizikai pályát választott. Amikor az Európai Űrügynökség (ESA) bejelentette, hogy új jelentkezőket keres az űrutazásra, Rosemary jelentkezett, és több mint 22 000 ember közül választották ki. Az ESA célja, hogy Rosemary 2030-ra eljusson a Nemzetközi Űrállomásra. Ő lesz azután a brit űrhajós, aki követi Helen Sharman és Tim Peake példáját, akik korábban már jártak az űrben.

Rosemary az utolsó hat hónapját a Johnson Űrközpontban töltötte, ahol nemcsak az ISS külső részét fedezi fel, hanem egy másik életnagyságú másolat segítségével beléphet az űrállomás belsejébe is. Körbevezeti a labor összekapcsolt moduljain, amelyek rendkívül szűknek tűnnek, különösen figyelembe véve, hogy az űrhajósok általában hónapokat töltenek a fedélzeten. Rosemary azonban emlékeztet minket a lenyűgöző kilátásokra. „Ez egy elszigetelt környezet, de szerintem ez segít abban, hogy kapcsolatot teremtsünk a külvilággal – csökkentve ezzel a zárt tér okozta szorongást.”

Az edzés minden aspektusát lefedi az űrutazásnak, beleértve azt is, hogy hogyan kell használni a fedélzeti WC-t. „Az alsó rész az, ahova a szilárd hulladékot kell elhelyezni” – mutat egy olyan vécére, amely egy régi kemping mosdójára emlékeztet. „Ez a tölcsér pedig egy légelszívó rendszerhez van csatlakoztatva, és itt helyezed el a folyékony hulladékot.” A női űrhajósok számára lehetőség van a menstruációs ciklusuk elnyomására gyógyszerekkel, de dönthetnek úgy is, hogy nem használják ezt a lehetőséget.

A medencében a búvárok folyamatosan állítják Rosemary felhajtóerejét, hogy a tapasztalat a lehető legközelebb álljon a mikrogravitációhoz. Gondosan mozog, ügyelve arra, hogy mindig rögzítve legyen a víz alatt lévő struktúrán, két kampó segítségével. Minden kézfogás gondosan ki van választva a modulok külső részén lévő rúdakon, pontosan úgy, ahogyan a valóságban is lennének, ami életbevágó izommemória, ha 200 mérföld (322 km) magasan űrsétát végezne.

Ez a munka lassú és nehéz, sok felsőtest-erőt és fizikai igyekezetet igényel a forró, nehéz szkafanderben. „Sokat kell mentálisan felkészülni – tényleg át kell gondolnod minden egyes mozdulatot” – magyarázza Rosemary. „Nagyon hatékonyan kell gazdálkodnod az energiáddal. Nem akarsz olyasmit tenni, amiről később kiderül, hogy nem volt helyes, és aztán újra kell csinálnod.” Rosemary egy másik űrhajóssal dolgozik együtt, hogy elvégezzenek egy sor javítást és karbantartást az űrállomáson a teszt során. Minden mozdulatát figyelik a vezérlőszobában, ahonnan folyamatosan kommunikálnak vele, miközben végrehajtja a feladatait.

Aki Hoshide, a Japán Űrkutatási Ügynökség volt űrállomás parancsnoka, szintén tanácsot ad. Ő négy űrsétát végzett, és elmondja, hogy a kezdő űrhajósok számára meredek tanulási görbe van. „Amikor először kezdünk, annyi információ érkezik, annyi képességet kell elsajátítani és bemutatni” – mondja. „Ez kis lépésekben halad, de előre haladnak – és látom az izgalmukat, amikor ideérnek és beugranak a medencébe.”

Rosemary megmutatja nekünk a Saturn V-öt, azt a rakétát, amely az Apollo űrhajósait 1969-ben a Holdra vitte. Több mint 50 évvel később a NASA a Holdra való visszatérést tervezi az Artemis program keretében, amelybe európai űrhajósok is csatlakoznak. A várható 35 éves űrkarrierje alatt Rosemary talán egyszer lehetőséget kap arra, hogy ő legyen az első brit, aki a Holdon sétál. „Hihetetlenül izgalmas, hogy mi, mint emberiség, visszatérünk a Holdra, és természetesen, bármilyen módon is részesévé válhatok ennek, azt nagyon szeretném. Abszolút izgalmas” – mondja.

Hat kimerítő óra után a víz alatt Rosemary közel van az űrséta teszt végéhez, ám ekkor váratlan helyzetbe kerül. A vezérlőszobából halljuk, ahogy kommunikál a társával, aki a űrállomás másik részén dolgozik. De csend fogadja. A videón látható, hogy mozdulatlanul fekszik. Rosemary nem tudja, de megkérték, hogy színleljen eszméletvesztést. Rosemary feladata, hogy eljusson hozzá, ellenőrizze az állapotát, és visszahúzza őt a légzsiliphez. Hosszú idő a víz alatt, látszik rajta, hogy fáradt, de lassan és biztosan sikerül biztonságban a zsiliphez juttatnia.

„Rosemary olyan kitartással bír, mint egy bajnok. Ma fantasztikus teljesítményt nyújtott” – mondja Jenna Hanson, a NASA űrsétaoktatója, aki értékelte Rosemaryt. „Nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahol tart – fantasztikusan teljesít.” Végre véget ér az űrséta. Rosemary platformját kiemelik a medencéből, és a segítőcsapat segít neki a szkafanderéből való kiszabadulásban. Amikor eltávolítják a sisakját, láthatóan fáradt, de még mindig mosolyog. „Nehéz volt, valóban, és a mentés is kih

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/czxyv3z710do